Ez az írás egy összeállítás a római katolikus legfontosabb tanításainak (25 témakör, baloldalt), amit összehasonlítunk azzal, amit a Biblia mond (jobboldalt). A katolikus dogmákat az 1994-es katekizmusából vettük, a bibliai igeversek pedig az internetes Magyar Keresztény Portál protestáns fordítású Bibliából származnak. Az idézeteket a „What Every Catholic Should Know” (Amit minden katolikus hívőnek tudnia kell) Read More
A Római Katolikus – Lutheránus „Közös Nyilatkozat a Megigazulás Tanáról”: Krisztus evangéliumának és igazságosságának tagadása Az utóbbi öt évben számos olyan riasztó kísérlet történt a protestánsok és a Római Katolikus Egyház (RKE) párbeszéde során, hogy a római katolikusokat „Krisztusban levő testvéreknek és nőtestvéreknek” nyilvánítsák. Eközben vészjósló és irányadó dologra is sor került. A „Közös Nyilatkozat Read More
Bevezetés Katolikus papként nehéz helyzetben voltam, amikor evangélistákat hallgattam az evangélium utáni kutatásom tizennégy éve során. Keresztyén rádióműsorok folyamatosan közölték velem azokat a dolgokat, amelyeket tennem kellett volna, hogy befogadjam Jézust a szívembe. A keresztyén traktátusok hasonlóképpen közölték velem azt az odaszánási vagy elkötelezettségi mennyiséget, amelyre szükség van ahhoz, hogy döntsek Krisztus mellett. A gyötrő Read More